Főszerkesztő
Alapító:
Dr. KARMAZIN György, BI-KA Logisztika Kft. alapító – tulajdonos
1991-ben szerzett közlekedésmérnök diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán, majd 2001-ben szintén a Budapesti Műszaki Egyetemen sikeresen elvégezte a Közlekedési menedzser – gazdasági mérnök másoddiplomás képzést. 2014-ben a Szent István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok PhD Doktori Iskolában doktori fokozatot szerzett.
1991-től a BI-KA Logisztika Kft. alapító-tulajdonosa, emellett 1997-től a BI-KA Trans Kft. ügyvezetője, 2006 óta pedig az MLBKT elnökségi tagja. Az Adversum Kft. résztulajdonosa és ügyvezetője 2013-tól, illetve 2014-től a Szolnoki Főiskola adjunktusa.
Az MLE és az MLBKT 2006-ban Tanúsított Logisztikai Szakértő címet adományozott a részére, 2009-ben elnyerte az „Év vállalkozója 2009”, illetve 2010-ben a Magyar Gazdaságért Díjat. 2013-ban az MLBKT Logisztikai Magiszter címmel tüntették ki, 2014-ben Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése az Önkormányzat egyik legrangosabb elismerését, Ezüst Pelikán Díjat adományozott részére.
Folyamatosan publikál, illetve lektorál szakmai folyóiratokban és évkönyvekben. 2014. december 4-én jelent meg Dr. Horváth Annamáriával, a Budapesti Gazdasági Főiskola főiskolai docensével közös szakkönyve az Akadémiai Kiadó gondozásában, Nemzetközi közúti árufuvarozás és szállítmányozás címmel.
Szakmai konferenciák meghívott előadója, évente két alkalommal Szolnokon szervezi meg a nagy népszerűségnek örvendő Szolnoki Gazdasági Fórumot.
Megjelenésért felelős igazgató
Dr. TÓTH Róbert PhD
Tóth Róbert a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán szerzett közgazdász oklevelet, pénzügy mesterszakon. Doktori (PhD) fokozatát a Szent István Egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolájában szerezte. Doktori disszertációját a vállalati pénzügyi kultúra, a versenyképesség és az állami szerepvállalás témakörében írta – „A vállalati pénzügyi stratégia kapcsolata a szervezeti pénzügyi kultúra tényezőivel” címmel.
Jelenleg a Kavosz Zrt. üzletpolitikai és elemzési vezetője, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaság- és Vezetéstudományi Intézetének kinevezett egyetemi adjunktusa. Kutatási területei közé a kis-és középvállalkozások finanszírozása, a vállalati és nemzetgazdasági versenyképesség, a vállalati pénzügyi kultúra, valamint az állami szerepvállalás tartoznak. E témakörökben szakmai folyóiratokban és évkönyvekben folyamatosan publikál. Az elmúlt években közel 100 tudományos cikke jelent meg hazai és nemzetközi folyóiratokban.
2016. szeptembere óta a Magyar Tudományos Akadémia által is jegyzett Logisztikai trendek és legjobb gyakorlatok című tudományos folyóirat főszerkesztője, majd megjelenésért felelős igazgatója.
Tanulmányokat folytatott a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol német nyelv- és irodalom szakon tanult, gazdasági szakfordító specializáció mellett. A 2020-ban megjelenő 105 Präsentationen mit Lösungsbeispielen, valamint a 2022-ben megjelenő 120 EXTRA Präsentationen című német közép- és felsőfokú nyelvvizsgára felkészítő nyelvkönyvek társszerzője.
E-mail: toth.robert.nemet@gmail.com
Főszerkesztő:
Prof. Dr. Oláh Judit
A Neumann János Egyetem és a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar egyetemi tanára. Okleveles agrármérnök, szakközgazdász, a közgazdaságtudomány területen szerzett PhD fokozatot 2003-ban. A Gazdaságtudományi Kar logisztikai menedzsment MSc szakirányán oktat: Termelés- és szolgáltatásmenedzsment, Termelés- és folyamatmenedzsment, Fuvarozás és szállítmányozás menedzsmentje, Raktárgazdálkodás és Áruismeret tárgyakat. A Logisztikai Menedzsment Tanszék számos kutatásában vesz részt és több hazai és nemzetközi publikáció társszerzője, lektora.
Szerkesztőbizottsági tagság: Associate Editors, Amfiteatru Economic (Web of Science), Guest Editor of Sustainabilty (Web of Science), EURJESEA (Euro-Regional Journal of Socio-Economic Analysis), Forum Scientiae Oeconomia, Pragmata tes Oikonomias, Central European Journal of Labour Law and Personnel Management, Global Journal of Entrepreneurship and Management, Táplálkozás-marketing.
E-mail: olah.judit@uni-neumann; olah.judit@econ.unideb.hu
Főszerkesztő helyettes:
Dr. habil. Kozma Tímea
Dr. Kozma Tímea a Budapesti Gazdasági Egyetem docense, az ellátásilánc-menedzsment (korábban: logisztikai menedzsment) mesterszak operatív szakkoordinátora, az ellátásilánc-menedzsment c. tantárgy tárgyfelelőse, oktatója, a 2017-2018-as tanév ÚNKP ösztöndíjasa. Oklevelét a SZIE GTK gazdasági agrármérnök szak pénzügyi-számviteli szakirányán abszolválta. Egyetemi diplomája mellett megszerezte az okleveles mérnöktanár, felsőfokú minőségirányítási rendszerfejlesztő és a felsőfokú logisztikai képesítéseket is. PhD fokozatát a felsőoktatás minőségbiztosításának kutatásából szerezte. Idegen nyelvi szakmai kommunikátor, belső auditor képzésen folytatott tanulmányokat. Kutatási területei: ellátásilánc-menedzsment, kis- és középvállalkozások életciklus szakaszai, minőségbiztosítás a felsőoktatásban. Kutatási eredményeit rendszeresen publikálja hazai és nemzetközi szakmai kiadványokban, folyóiratokban, rendszeresen vesz részt tudományos konferenciákon, fórumokon. 15 éves oktatói tapasztalattal rendelkezik. Az elmúlt években olyan tantárgyak fejlesztésében működött közre, mint: Kis- és középvállalkozások menedzsmentje, Vállalkozás- és projektmenedzsment, Minőségbiztosítás a felsőoktatásban, Minőségmenedzsment, Quality management, Ellátásilánc-menedzsment, Quality management technique. További oktatott tantárgyai: Vállalatgazdaságtan, Termelés- és szolgáltatásmenedzsment, Vezetés- és szervezési ismeretek. Számos tudományos konferencia szervezésében rész veszt.
E-mail: kozma.timea@gtk.szie.hu
Szerkesztőbizottság elnöke
Prof. Dr. H.c. Popp József
A Neumann János Egyetem egyetemi tanára, MTA levelező tagja. Főbb kutatási területe a nemzetközi agrárpolitikák és nemzetközi versenyképesség, ágazati elemzés, nemzetközi agrárkereskedelem, élelmezés-, ene
rgia- és környezetbiztonság összefüggései, logisztika és menedzsment. Szerkesztőbizottsági tagság rangos külföldi folyóiratokban: Journal of Renewable Energy Sources – Technology, Business and Policy, Amfiteatru Economic, Pragmata tes Oikonomias, Forum Scientiae Oeconomia, Journal of Contemporary Management
MTA testületeiben viselt tagság: MTA Agrár-közgazdasági Bizottság elnöke, Bolyai János kutatási ösztöndíj 4. sz. Szakértői Kollégium Elnöke, MTA Körforgásos Gazdaság Osztályközi Állandó Bizottság alelnöke, MTA Doktori Tanács póttagja.
Publikáció és hivatkozás elérhető:
https://scholar.google.hu/citations?hl=hu&user=eSFjizUAAAAJ
https://www.scopus.com/authid/detail.uri?authorId=56031677900